Balatonlelle város
Adatok
Régió: Dél-Dunántúl
Megye: Somogy megye
Kistérség: Fonyódi kistérség
Lakosság: 5017 fő
Terület: 43.23 km2
Népsűrűség: 116,05 fő/km2
Rang: város
Körzet hívó: 85
Fekvése
A Balaton déli partján, Siófoktól nyugatra, Budapesttől 136 km távolságra fekszik. Vasúton, a 7-es és 67-es műúton személygépkocsival és busszal közelíthető meg.
Története
- Első írásos említése 1229-ből származik, Lela néven.
- A 18. században a Majtényi család, majd a Szalay család birtoka volt.
- Az iskolai oktatás 1720-ban kezdődött Lellén.
- Az 1778. évi Can. Vis. Megjegyzéséből tudjuk, hogy az első iskolaépület leégett.
- 1864 óta a neve Balatonlelle.
- Hosszú évtizedek után 1895-ben építették meg a 2 tantermes iskolát, majd a kommün alatt 3 tantermessé bővítették. Itt folyt a tanítás 1938-ig, amíg a község a jelenleg is meglévő emeletes iskolát fel nem építette. 1941-42-ben megkezdődött a 8 osztályos népiskola kialakítása.
- 1978-ban Balatonboglárral Boglárlelle néven egyesült.
- 1986 óta város, 1991-ben a két település különvált, de mindkét település megtartotta a városi rangját.
Nevezetességei
Kishegy, Szt. Donát káplona- Galambot tartó nő (szobor, Mattky Ödön, a 7-es főút melletti parkban
- Volt Szalay-kúria (műemlék) (1838, klasszicista)
- Volt Jankovich-kúria (műemlék) (1713) (jelenleg iskola, felújítva 2003-ban)
- Népi kovácsműhely (műemlék) (1820 körül)
- Szabadtéri színpad
- Római katolikus templom (tervezte: Árkai Bertalan és Árkai Aladár)
- Kishegy, Szt. Donát kápolna (műemlék, barokk)
- Üdülőépület a villasoron: a volt MABI majd SZOT üdülő épülete
- Nepomuki Szent János szobor (műemlék, barokk) a Kishegyi út és a Boglárra vezető út talákozásánál
- Rádpuszta, Árpád-kori műemlék templomrom
- Kapoli Múzeum és Galéria
- Y Disco és Coctail Bar
- Üegház Disco és Retro Pub
- Stone Pub
- Cyclon Disco
Híres emberek
- Itt halt meg 1919. szeptember 5-én Schulek Frigyes építész.
Képgaléria
Kishegy, Szt. Donát káplona oldalról
Kishegy, Szt. Donát káplona, oltár
Rádpuszta, templomrom
Rádpuszta, szürkemarha
Balatonlelle légifotója
Következő községek
Balatonmagyaród | Balatonmáriafürdő | Balatonőszöd | Balatonrendes | Balatonszabadi | Balatonszárszó | Balatonszemes | Balatonszentgyörgy | Balatonszepezd | Balatonszőlős | Balatonújlak | Balatonvilágos | Balinka | Balkány | Ballószög | Balmazújváros | Balogunyom | Balotaszállás | Balsa | Bálványos | Bana | Bánd | Bánfa | Bánhorváti | Bánk | Bánokszentgyörgy | Bánréve | Bár | Barabás | Baracs | Baracska | Báránd | Baranyahídvég | Baranyajenő | Baranyaszentgyörgy | Barbacs | Barcs | Bárdudvarnok | Barlahida
További községek
Izsák | Bárna | Öttömös | Lébény | Kapuvár | Döbrönte | Szécsisziget | Kisszállás | Tés | Tatárszentgyörgy | Tiszagyulaháza | Orbányosfa | Bucsa | Nemeske | Nemesnádudvar | Újireg | Romonya | Besence | Nagybaracska | Nagyharsány | Zalaújlak | Egyházasdengeleg | Kápolnásnyék | Boldogkőváralja | Nagylózs | Tornaszentandrás | Bököny | Vácszentlászló | Gyomaendrőd | Veszkény | Márokpapi | Derecske | Szákszend | Babót | Velence | Kunfehértó | Pácin | Lendvajakabfa | Arló | Letenye | Hort | Gesztely | Hernádkércs | Maglóca | Vámosmikola | Bakonykoppány | Demecser | Darnózseli | Döge | Bakonybánk
